~Brasch Bence~
Men
 
Chat
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Elfelejtettem a jelszt
 
CSS

CSS Codes

 
Elite

~Csert a Chatben krj!

 

 
Biogrfia

 

Bence 1991-ben szletett Mosonmagyarvron. Mr az ltalnos iskolban kiderlt, hogy nem ll tvol tle a sznpad, a zene s az nekls. Amellett, hogy Bence rendszeresen sikereket rt el helyi, megyei, illetve orszgos npdalneklsi versenyeken, zenei elkpzettsggel is rendelkezik: 6 vig tanult zeneiskolban szolfzst s hegedn jtszani.

12 vesen bekerlt az iskola sznjtszkrbe, ahol mr kicsit bele tudott kstolni a sznhzi munklatokba. Elsknt Arany Jnos Toldijban lpett sznpadra fszereplknt. Az ltalnos iskolai idszak lezrsakppen, egy bcseladst tartottak, ahol Bencre felfigyelt a helyi sznhz vezetje, s felkrte, hogy az akkor indul Lgy j mindhallig cm musicalkben nekeljen s jtsszon. 
A statisztlstl a fszerepeken t az nekes fellpsekig – rengeteg alkalma volt a tapasztalaszerzsre, illetve lehetsge nylt magnnekrkat venni.

A msodik fordolpontot Bence letben az Orszgos Musical Kurzus jelentette, ahol olyan elismert szakemberektl tanulhatott, mint Nagy Sndor, Feke Pl vagy lis Jr. A kurzus ltal Bence sok helyen bizonythatott, tbbek kzt a Szkesfehrvri Vrsmarty Sznhz sznpadn is!

2007-ben a Kisfaludy Napokon vers- s przamond, illetve nek kategrijban is Arany fokozatot vihetett haza. Majd ugyanebben az vben Az Orszgos Musical nekverseny III. helyezettje lett! 2008-ban pedig ismt nyerte el az Arany fokozatot nek kateriban!

A harmadik fontos lpcsfok a budapesti Kvirgok nekiskola volt, ahova azonnal felvettk. Olyan tekintlyektl tanulhatott, akikrl mindig is lmodott, hogy egyszer k fogjk kezkbe venni szakmai fejldst! Kvri Judittl hangkpzst, Kovch dmtl szolfzst, illetve krusgyakorlatot, Fehr Ildiktl sznpadi beszdet, Ndasi Veroniktl pedig musicalmestersget tanult. 

A legnagyobb elrelpst mgis az RTL Klub tehetsgkutat msora, a Csillag szletik hozta Bencnek! Az els szereplse a csatornn ezreket hozott lzba, s azta is szp szmmal akadnak rajongi az orszgban.

2010 tavaszn megjelent kislemezn 5 dal szerepelt, kztk els sajt szma, a Szvem nem htrl, melynek videoklipje mrciustl lthat a magyar zenecsatornkon, s a videomegoszt portlon is megtallhat. A debtl slger zenjt Szab Z, szvegt pedig Molnr AFC Tams rta. A sajt dalon kvl mg 4 npszer „rkzld” tallhat az EP-n, amiket lis Jr. s Kardos Norbert hangszerelt. A lemez 2 ht alatt 22.000 pldnyban kelt el!

Ahhoz kpest, hogy Bence j eladnak szmt a hazai popzenei letben, lehetsget kapott fellpni a 10. VIVA Cometen els szl dalval. Illetve bezsebelte „Az v felfedezettje” cmet a BRAVO Otto gln, ahol felejthetetlen eladssal lepte meg a kznsget.
 
Klippek.: - Szvem nem htrl
                 - Fogadj el gy
                 - Jtk
 
Brasch Bence

Sziasztok!Mint ltjtok az oldal Brasch Bencvel foglalkozik.Bence 1991-ben szletett Mosonmagyarvron.Mr az ltalnos iskolban is megfigyelhet volt,hogy nem ll tle tvl a sznpad.Legnagyobb elrelpst  az RTL Klub tehetsgkutat msora, a Csillag szletik hozta Bencnek! Azta megjelent tbb klippje is.Ha megszeretnl rla tbbet tudni s friss hreket olvasni,akkor ltogasd az oldalt.;)

 
Koncertek
2011-09-17 - 19:15
Lenti
2011-09-25 - 16:00
Kszeg
2011-10-01 - 16:00
Szeged
2011-10-01 - 20:40
Tiszaigar
2011-12-10 - 17:00
Hvz

 

 
Elrhetsgeim.:)

Krdezz. 

Ljk. 

Blogom. 

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)